Hu

2017. december 6-án 19:53-kor a Volgodonszkban, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern legnagyobb, villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom Konszern kirendeltségeként működő Rosztovi Atomerőmű üzemeltetési szolgálatának szakemberei sikeresen behelyezték az első fűtőelemeket a 4. számú reaktorblokkba.

A fizikai indítás a Rosztovi Atomerőmű 4., VVER-1000 típusú reaktorral felszerelt blokkjának energetikai indítását, az energiatermelés megkezdését célzó előkészítő munkálatok hosszú folyamatának a startját jelenti. A fizikai indítás során meghatározzák az aktív zónának a reaktor üzemeltetése során szükséges karakterisztikáit. Huszonöt napra tervezik ezt a folyamatot, amelynek végén a reaktor eléri a legkisebb ellenőrzött teljesítményszintet. A reaktorzónába összesen 163 fűtőanyag-kazettát helyeznek be.

A döntés, amelynek értelmében a Rosztovi Atomerőmű 4. blokkja készen áll a fizikai indításra, az orosz környezetvédelmi, technológiai és nukleáris felügyelet, a Rosztyehnadzor célirányos ellenőrzésének eredményeként született meg. Ennek során megvizsgálták, hogy az objektum technológiai rendszerei és berendezései, a reaktorblokk alkalmazottai, valamint az üzemeltetési dokumentumok készen állnak-e e folyamat elvégzésére. Az indítási műveletek végrehajtásánál jelen volt a Rosztovi terület kormányzója, Vaszilij Golubjev, a Roszatom villamos energetikai divíziójának vezetője, a Roszenergoatom Konszern vezérigazgatója, Andrej Petrov és a Roszatom gépészeti-mérnöki ágazatának vezetője, a Rosztovi Atomerőmű reaktorblokkjait fővállalkozóként tervező és építő ASE cégcsoport elnöke, Valerij Limarenko.

Andrej Petrov szavai szerint igazán egyedülállóak azok a nukleáris objektumok építésével kapcsolatos tapasztalatok, amelyeket a legdélebben fekvő oroszországi atomerőműben szereztek. «Ez példa nélkül álló eset: a Rosztovi Atomerőmű a modernkori Oroszország egyetlen olyan atomerőműve, amely hét év alatt egy telephelyen három reaktorblokkot helyezett üzembe (2010-ben a 2., 2015-ben a 3. most pedig a 4. számút), és a legújabb kori történelemben ez az első, ahol újjászületett a nyersanyag- és a pénzügyi tartalékok leghatékonyabb kihasználását, valamint az irányadó építési határidők betartását egyaránt biztosító, úgynevezett „folyamatos építés”.  Megjegyzem, hogy az eredmény, amellyel lehet és kell is büszkélkednünk, az egységes csapat érdeme. Az ország és az ágazat vezetősége által ránk bízott, a blokkok beindítását célzó fő feladatot teljesítjük» – mondta.

Valerij Limarenko a maga részéről hangoztatta: a 4. reaktorblokk határidőnek megfelelő fizikai indítása bizonyítja, hogy a gépészeti-mérnöki divízió következetesen teljesíti az új kapacitások üzembe helyezésére vonatkozó kötelezettségeit. „A rosztovi telephely, mondhatni, mintaszerű a számunkra, itt dolgozzuk ki a korszerű, projektvezérlési technológiáinkat, vezetjük be a digitális megoldásokat, és felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat szerzünk, amelyeket aztán más objektumainkon is hasznosítunk. Ennek kedvező hatása megmutatkozik az építkezések határidején és minőségén. Szeretnék köszönetet mondani minden munkatársnak, aki részt vesz ebben a projektben!” – jelentette ki.

Megjegyezzük, hogy a 4. reaktorblokk a Rosztovi Atomerőműben épülő utolsó reaktorblokk, amely gyakorlatilag lezárja a VVER-1000 típusú reaktorokkal felszerelt blokkok legendás sorozatát. Az ilyen típusú, a biztonság garantálásának legkorszerűbb, a mélyreható, többlépcsős védelem elvén alapuló megoldásait megvalósító reaktorok fő jellemzője a legnagyobb fokú megbízhatóság.

A 4. blokk fizikai indítása után az indítási műveletek döntő szakasza, az energetikai indítás, az energiaszolgáltatás megkezdése következik.

A VVER reaktorok a legelterjedtebb nyomottvizes technológiájú reaktortípushoz tartoznak. A világon jelenleg 34 VVER reaktorral felszerelt blokk működik (közülük kilenc Oroszországban), amelyek eddig összesen 725 reaktorévet dolgoztak le, és ez alatt 5500 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltek. A VVER-1000-esen alapuló, javított biztonsági jellemzőkkel rendelkező reaktorfejlesztések szolgáltatják az alapot a VVER-1200-as, 3+ generációs reaktorokkal felszerelt innovációs projektekhez, amelyek szerint épül Oroszországban a Novovoronyezsi Atomerőmű 1. és 2., valamint a Leningrádi Atomerőmű második kiépítésének ugyancsak 1. és 2. reaktorblokkja. Érdemes megjegyezni, hogy a Leningrád-2 Atomerőmű 1. energiablokkjában szintén a közeljövőre várható a fizikai indítás kezdete. 

A Rosztovi Atomerőmű a Roszatom legnagyobb, villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom Konszern Részvénytársaság részlege. A vállalat a cimljanszki víztározó partján, Volgodonszk városától 13,5 kilométerre fekszik. Az atomerőműben ezer megawatt névleges teljesítményű, VVER-1000 típusú reaktorok üzemelnek.

Ma a Rosztovi Atomerőmű a Rosztovi terület és Dél-Oroszország egyik legnagyobb energetikai vállalata. A 4. reaktorblokk üzembe helyezése lehetővé teszi Oroszország egész déli régiójának a stabil energiaellátását. Mindeközben maga a Rosztovi terület az energiatermelés mennyiségét illetően a tíz legjelentősebb oroszországi régió közé tartozik. Az erőmű jelenleg a térség energiaellátásának a 46 százalékát biztosítja. Az ország déli részének egész energiarendszerében az energiabiztonság alapját jelentő létesítmény reaktorblokkjaiból a Volgográdi, a Krasznodari és a Sztavropoli területre, valamint Volgodonszk városába kerül energia. Az új, 4. blokk üzembe helyezésével az erőmű részesedése a régió energiatermelésében ötven százalék fölé emelkedik, mintegy 54 százalékot tesz majd ki.

A már működő reaktorblokk évente összesen mintegy egymilliárd rubeles többlet adóbevételt hoz a különböző szintű költségvetéseknek, és az ipari üzemeltetés beindítását követő első évben csak a vagyonadóból származó plusz bevétel mintegy 1,7 milliárd rubelt tesz majd k