Hu

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern együttműködési programjának keretében a Leningrádi Atomerőmű új reaktorblokkjainak építkezésén tettek tudományos látogatást húsz olyan országnak a képviselői, amely a nemzeti atomenergetika fejlesztésének újtára lépett, vagy tervezi nukleáris energetikai projektek fejlesztését.

Marina Lobinceva, a Roszatom központi továbbképző intézetén (CIPK) belül működő nemzetközi személyzetfelkészítő központ igazgatóhelyettese kifejtette: „A tudományos látogatásban különböző állami intézmények olyan képviselői vesznek részt, akik nemzeti szinten alakítják az adott ország álláspontját az energiatermelő létesítmények építését illetően, következésképpen részt vesznek a döntéshozatalban arról, hogy ott az energetika mely fajtáját fejlesszék. A csoport tagjai közt vannak, akik Törökországból, Jordániából és Egyiptomból, vagyis olyan országokból jöttek, amelyek már választottak, és vannak Franciaországból, Finnországból, valamint Belaruszból érkezett szakértők is.”

A külföldi vendégek a „legforróbb” időszakban jártak a reaktorblokknál. Az ugyanis most érkezett a célegyenesbe, az úgynevezett „melegjáratás” során minden alap- és kisegítő berendezés, technológiai rendszer vizsgálatok egész során esik át annak megerősítésére, hogy a reaktorblokk a következő ötven évben megbízhatóan és biztonságosan fog üzemelni. Az építkezésen a vendégek sok kérdést tettek fel az energiablokk üzemeltetésével, működésének termelési-gazdaságossági mutatóival és az atomerőmű körzetében lévő területek környezetvédelmi megfigyelésével kapcsolatban.

Az Electricité de France (EDF) francia energetikai társaság képviselője, David Frank Tersigni közölte: „Ez az első látogatásom Oroszországban, azon belül is egy oroszországi atomerőműben. Mostanáig hosszú ideig dolgoztam az atomenergetikában, és a Leningrádi Atomerőmű mérnöki szempontból kétségtelenül érdekes a számomra. Meg akartam ismerni, hogyan valósul meg a beruházás. Nagy benyomást tett rám az, amit itt elértek, és az, hogy milyen biztonságosan zajlanak az építési-szerelési munkák. Ami magának a reaktorblokknak a kiegészítő biztonsági rendszerét illeti, biztos vagyok abban, hogy ez az egyik legbiztonságosabb projekt. A reaktoroknak ez a generációja épül nálunk, Franciaországban is, bár a mi országunk más megújuló energiaforrásokat is vizsgál.”

A Belorusz Atomerőmű oktatási-kiképző központjának tanulmányi módszertani osztályvezetője, Georgij Spuntov kijelentette: „Éppen egy éve voltam itt, és látom, hogy jelentős változások mentek végbe a turbinateremben: összeszerelték a turbinaegységet, kipróbálták a tengelyforgató berendezésen és kialakították a vákuumot. Korábban sokat dolgoztam villamos berendezésekkel, ezért nyomban sok érdekes, a projekt elektronikus részeivel kapcsolatos ötletet felfedeztem fel magamnak.”

A tervek szerint másfél hónap alatt külföldi vendégek hat csoportja ismerkedik meg a VVER-1200-as reaktorblokk építésével, megkapja a szükséges mennyiségű információt a legkorszerűbb orosz reaktorblokk tervezési sajátosságairól, és üzemeltetési karakterisztikáiról.