2017. augusztus 18-án, Kínában sikeresen behelyezték az első fűtőelemköteget a Tianwani Atomerőmű második ütemében épülő 3. számú reaktorblokkba.

„23.00 órakor sikeresen behelyezték az első fűtőanyagköteget a Tianwani Atomerőmű harmadik reaktorblokkjába – jelentette ki az IK ASZE részvénytársaság dél-ázsiai beruházásokért felelős alelnöke, Andrej Lebegyev. – Így a munkálatok menetrendjében előírtnál hamarabb megkezdődött a blokk fizikai beindítása.” Andrej Lebegyev szavai szerint azt tervezik, hogy a harmadik energiablokkot az idei év végéig rákapcsolják a kelet-kínai régiót ellátó nemzeti hálózatra.

A Tianwani Atomerőmű második üteme (a harmadik és a negyedik reaktorblokk) az ASZE cégcsoport közreműködésével épül. A reaktorban összesen 163 fűtőanyag-kazettát helyeznek el. Az üzemanyag-feltöltés és az összes szükséges indítási-beállítási munkák után a minimális ellenőrzött szintre emelik a reaktor teljesítményét, majd következik az energetikai start.

„Kulcsfontosságú esemény zajlott le a Tianwani Atomerőmű második ütemének építésében – jelentette ki az ASZE cégcsoport elnöke, Valerij Limarenko. – Megkezdődött az erőmű harmadik reaktorblokkjának fizikai indítása. Jellemző, hogy az első két blokkot, amelyet a kínai kollégáinkkal együttműködve építettünk, az ország legjobbjai között ismerik el. A tianwani telephelyen az atomenergetika és az építésirányítás területén kidolgozott legkorszerűbb fejlesztéseinket és technológiáinkat alkalmazzuk. Reméljük, hogy a Tianwani Atomerőmű második kiépítése hatékonyan fogja szolgálni a kínai népet, és erősíti az országaink közötti együttműködést.”

A Tianwani Atomerőmű az orosz-kínai gazdasági együttműködés legnagyobb létesítménye. A Tianwani Atomerőmű első kiépítését (az 1. és a 2. reaktorblokkot) 2007-ben indították be. Évente több mint 15 milliárd kilowattóra villamos energiát termel a Tianwani Atomerőmű első kiépítése. A Tianwani Atomerőmű harmadik energiablokkjának kereskedelmi üzemeltetése a tervek szerint 2018-ban kezdődik.

A Tianwani Atomerőmű 3. és 4. reaktorblokkjának építését szolgáló együttműködés az Orosz Föderáció kormánya és a Kínai Népköztársaság kormánya közt erről megszületett jegyzőkönyv alapján zajlik. A 3. blokk „első betonjának” kiöntése 2012. december 27-én volt. A Tianwani Atomerőmű az AESZ-91 orosz terv alapján épül, VVER-1000 típusú reaktorral, amely teljességgel megfelel Kína, az Orosz Föderáció és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség mai műszaki előírásaiban rögzített követelményeknek. A Tianwani Atomerőmű építése a Csiangszui Atomenergetikai Társaság (JNPC) és az Atomsztrojekszport orosz vállalat közös kivitelezésében zajlik. 

Source: Press Servise of ASE Group of Companies