2017 július 26. és augusztus 8. között Finnország északi részén, a Balti-tenger partján fekvő Kalajokiban először rendeztek a Roszatom és a Rosszotrudnicsesztvo együttműködése nyomán nemzetközi többnyelvű tábort. A táborban hetven, 7-17 éves gyermek vett részt Oroszország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Finnország képviseletében.

A táborozás során a fiatalok tapasztalt orosz és finn pedagógusok közreműködésével különböző foglalkozásokon, köztük műhelyfoglalkozásokon vettek részt, a történelmet, a kultúrát, az egyes népek hagyományait, nyelvét valamint a különböző természettudományos és mérnöki diszciplínákat tanulmányozva. Ilyen műhelyfoglalkozások voltak a "Nemzeti Díszítőelemek", a "Kultúra forrásai - emlékezetünk", a "Tudományos Kalandpark" valamint a "Táncnyelv" névre hallgatók - a teljesség igénye nélkül.

A turnus elnevezését az ünnepről kapta, ami nem véletlen. Az eltelt két hétben a gyerekek folyamatosan ünnepeltek - az Újévet, a Karácsonyt, a Valentin napot, vagy a Mozi ünnepét, az egyes országok hagyományainak függvényében. Tartottak a gyerekek egy saját tehetségkutatót is "Eurovízió" címmel, valamint színpadi darabokat próbáltak különböző műfajokban és részt vettek mesterkurzusokon.

Mindezt együtt végezték, és nem jelentettek közben akadályt a nyelvi nehézségek sem, amely korlátok lehullottak a gyerekek érdeklődése és alkotó kedve nyomán. A tábor jelentősen növelte a gyermekek idegen nyelv elsajátítása iránti motivációját. A turnus utolsó napján együtt keresték fel a résztevők az aquaparkot, majd a Dance my World esti táncversenyébe a legjobb produkciók kerültek be.

Adam Strigavka Cshországból megjegyzete, hogy nagyon tetszett neki a tábor sokszínűsége, valamint az, hogy sok országból érkezett gyerekekkel ismerkedhetett meg. "A program nagyon érdekes volt, nagyon sokat tudtunk meg a kulturáról az egyes rendezvényeknek köszönhetően. Sokat sportoltunk, játszottunk, röplabdáztunk, bicikliztünk és úsztunk a Balti-tengerben. Kiváló időtöltés volt" - tette hozzá.

A magyar Bajnai Zselyke édesapja szerint a gyerekek számára életre szóló élmény volt a finnországi tábor, nagyon sokat jelentett az, hogy idegen nyelvi környezetben megtanulták megértetni magukat másokkal, ezért sokkal nyitottabbak és kommunikatívabban lettek.

"Finnországban nagyon tetszett a természet, kiváló volt az időjárás. A táborban fantasztikus pedagusok voltak velünk, akit tudták, hogy miként lehet fantasztikus atmoszférát teremteni. Nagyon finomak voltak az ételek, megtetszett a finn konyha. A tábort a szuper, "ocseny horosó" és the best szavakkal jellemezhetném" - mondta Frantisek Kudelka Szlovákiából.

A tábor minden lakója nagyon elégedett volt és szívesen visszamennének még egyszer Kalajokiba.