Hu

Az OMZ-Szepcsztál (Szentpétervár) és az Energomasszpecsztál (Kramatorszk) cégek befejezték a kínai Tianwani Atomerőmű 7. és 8. reaktortartályainak alapjául szolgáló első öntvények gyártását. A blokkok az ASZE Mérnöki Vállalat Zrt. (a Roszatom állami konszern mérnök vállalata) műszaki közreműködésével épülnek meg.

Alekszej Bannyik, az ASZE Mérnöki Vállalat kínai projektjének igazgatója elmondta: „Ez az esemény jelzi, hogy az idén márciusban az ASZE Mérnöki Vállalat Rt. és a Suneng Nuclear Power Ltd. között létrejött általános szerződés keretében megkezdődött a hosszú életciklusú berendezések gyártása Tianwani Atomerőmű 7. és 8. blokkja számára.”

A tervek szerint 2021-ben öntik be az első betont a Tainwani Atomerőmű 7. blokkjába.

A Tianwani Atomerőmű az orosz-kínai gazdasági együttműködés keretében megépülő létesítmény. A Tianwani Atomerőmű első két blokkja 2007-ben kezdte meg működését. Az első két egység több mint 15 milliárd KW/h villamos energiát termel évente. A Tianwani Atomerőmű negyedik blokkjának kereskedelmi üzembe helyezését 2019-re tervezik.

Az ASZE cégcsoportot a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki divíziójána keretében hozták létre az ágazat négy vezető mérnöki cége, az ASZE Mérnöki Vállalat Rt., az Atomsztrojexport Rt., az Atomenergoprojekt Rt. és az ATOMPROJEKT Rt. összevonásával.

Az ASZE cégcsoport a világ egyik vezető atomenergetikai mérnöki vállalatcsoportja, amelynek piaci részesedése az atomerőművek építése terén meghaladja a 30 százalékot. A Mérnöki Vállalat aktívan jelen van Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában csakúgy, mint az ázsiai-csendes-óceáni régióban.

Az ASZE megrendelés-állományának csaknem 80 százaléka külföldi projekt. Az ASZE cégcsoport kiégett fűtőanyag, valamint nukleáris hulladék-feldolgozó létesítményeket is tervez, illetve épít. Tejes körű tervezési, beszerzési, kivitelezési szolgáltatásokat (EPC, EPC(M), valamint PMC-szolgáltatásokat nyújt bármely bonyolult mérnöki létesítmény esetében, a cégcsoport a bonyolult mérnöki projektek megvalósítását segítő Multi-D projektirányítási rendszer kifejlesztője és aktív felhasználója.