Hu

A Tianwani Atomerőmű 7. blokkján a kínai kivitelezők beemelték a helyére a zónaolvadék-csapdát, amely a rendkívüli kis valószínűségű, tervezési alapon túli balesetek esetére szolgál. A berendezés a reaktortartály alatt elhelyezkedő acélfalú tartály, amelynek tömege 156 tonna, a reagens anyaggal feltöltött kazettákkal együtt az össztömege 800 tonna.

Alekszej Bannyik, a Roszatom-leányvállalat, az ASZE kínai atomerőművek építéséért felelős alelnöke közölte, hogy a blokk számára készülő, hosszú gyártási ciklusú berendezések, (mint például a reaktortartály vagy a gőzfejlesztő és a zónaolvadék-csapda) közül ez utóbbi volt az első olyan nagyméretű berendezés, amelyet a Tianwani Atomerőmű épülő 7. blokk készülő reaktorépületébe szereltek be. „A zónaolvadék-csapdát a helyszíni körülményeknek megfelelően alakították ki és a berendezés megfelel az összes mai biztonsági követelménynek” – közölte Alekszej Bannyik.


A zónaolvadék-csapda egy olyan innovatív orosz fejlesztés, amely az atomerőművi passzív biztonsági rendszerek része. Célja, hogy a reaktortartály megolvadásával járó, rendkívül kis valószínűségű, 10-7/évnél (tízmillió évnél) kisebb gyakoriságú, tervezési alapon túli súlyos baleseti helyzetben is képes legyen megakadályozni a radioaktív anyagok környezetbe jutását. A zónaolvadék-csapda korlátlan ideig képes arra, hogy a kezdeti hűtés után megtartsa a reaktortartály és az aktív zóna olvadékát. A zónaolvadék-csapda beemelése és tartozékainak beszerelése után a reaktorakna betonozásával folytatódik a munka a blokkon.

A zónaolvadék-csapdát először a Tianwani Atomerőmű 1. blokkjában állították rendszerbe. Ma a sorozatban készülő, VVER-1200-as reaktorral szerelt orosz atomerőművek mindegyikébe beépítik ezt a berendezést. Eddig a Novovoronyezs-2 Atomerőmű, a Leningrád-2 Atomerőmű, a Belorusz Atomerőmű, valamint az indiai Kudankulam Atomerőmű blokkjait szerelték fel vele, és ugyanígy a Paks II. Atomerőmű két VVER-1200-as reaktora alá is beépítik majd ezt a berendezést.

2018. június 8-án írták alá azt az orosz-kínai stratégiai megállapodáscsomagot, amely a következő évtizedre vonatkozóan meghatározta az együttműködést az atomenergetika terén a két ország között. Ennek értelmében két-két új, 3+ generációs VVER-1200 típusú blokk épül a Tianwani, illetve a Hszudabao Atomerőmű területén. A Tianwani Atomerőmű új blokkjai teljes mértékben megfelelnek Kína, Oroszország és a NAÜ műszaki-szabályozási követelményeinek. A Tianwani Atomerőmű építését a Jiangsu Kínai Nukleáris Ipari Vállalat (JNPC) az orosz Atomsztrojekszporttal közösen végzi.

A Roszatom mérnöki vállalata, az ASZE, az orosz atomenergetikai ipar négy vezető vállalatát egyesíti: az Atomsztrojekszport Rt. (Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, oroszországi és külföldi leányvállalatok), Atomenergoprojekt Rt., az összevont tervezőintézet (moszkvai, nyizsnyij-novgorodi, szentpétervári vállalatok, oroszországi és külföldi projektintézetek, vállalatok, kutatószervezetek) és építőipari leányvállalatok. A mérnöki divízió megrendelésállományát és a világszerte egyidejűleg épülő atomerőműveket tekintve világelső. A megrendelésállomány 80 százaléka külföldi projekt. Az ASZE cégcsoport kiégett fűtőanyag, valamint nukleárishulladék-feldolgozó létesítményeket is tervez, illetve épít. Teljes körű tervezési, beszerzési, illetve kivitelezési szolgáltatásokat (EPC, EPC(M), valamint PMC-szolgáltatásokat nyújt bármely bonyolult mérnöki létesítmény vonatkozásában. Az ASZE cégcsoport kifejlesztője és aktív felhasználója a bonyolult mérnöki projektek megvalósítását segítő Multi-D projektirányítási rendszernek, ami lehetővé teszi a költségek, a határidők tervezését és pontos betartását, illetve a minőség biztosítását. A divízió az orosz atomipar és a modern innovációs technológiák vívmányaira is támaszkodik.