Hu

2018. október 2-án a világ egyetlen úszó atomerőművi blokján a Lomonoszov Akadémikus nevét viselő berendezésen az Atomflot murmanszki kikötőjében a gyártó Balti Üzem szakemberei befejezték a nukleáris fűtőelemek betöltését a hajó bal oldali, második reaktorába. Ezzel befejeződött az úszó atomerőmű fizikai indítását megelőző munkafázis.

Vitalij Trutnyev, a Roszatomhoz tartozó Úszó Atomerőművek Építési és Üzemeltetési Igazgatóságának igazgatója elmondta: „Azt tervezzük, hogy az év végére befejezzük az végső technológiai műveleteket a létesítményben. Mostanra a szakemberek végeztek az egyik legfontosabb feladattal– a nukleáris fűtőelemek betöltésével az úszó atomerőmű egyes és a kettes reaktorába. A következő kulcsfontosságú szakasz a fizikai indítás lesz, erre idén októberben-novemberben kerül sor, miután megkapjuk a vonatkozó engedélyeket a nukleáris hatóságtól, a Rosztyehnadzortól. Ezt követik a komplex tesztek, amelyeket még azelőtt el kell végezni, mielőtt a reaktorok elérik a projektben meghatározott teljesítményt.”

Az úszó atomerőművet 2019-ben vontatják a Csukcsföldi Autonóm Körzetben található Pevek városába. Jelenleg a part menti infrastruktúrához szükséges építési munkák zajlanak: a biztonságos kikötéséhez és üzemeltetéséhez szükséges mólók, hidraulikus építmények és egyéb épületek kivitelezése zajlik. Az úszó atomerőmű a legészakibb nukleáris létesítménnyé fog válni és a Csukcsföldi régiót fogja ellátni villamos energiával, fokozatosan kiváltva a Bilibiniói Atomerőművet és a Csaunszki szénerőművet és ezzel a csukcsföldi autonóm körzet alapvető energiaellátójává válik majd.

A Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőmű a 20870-as számot viselő projektként a világ első kis teljesítményű mobil atomerőművi projektje. Az úszó atomerőmű az északi és távol-keleti területeken működik majd, és célja hogy energiával lássa el a távoli iparvállalatokat, a kikötőket illetve biztosítsa a nyílt tengeren lévő olaj- és gáz-fúrótornyok energiaellátását.

Az úszó atomerőmű tervezésének köszönhetően nagyon biztonságos, minden lehetséges kockázatra felkészítették. Képes ellenállni egy cunaminak vagy más természeti csapásnak. Az úszó atomerőmű teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség biztonsági követelményeinek és nem jelent veszélyt a környezetre. Az úszó atomerőműbe két KLT-40C típusú reaktort építettek be, amelyek 70 MW villamos teljesitménnyel rendelkeznek jelentős mennyiségű hőenergiát képesek előállítani normál üzemmódban, ami egy hozzávetőleg százezer lakosú város energiaellátását képes biztosítani. A blokkok sziget üzemmódban is üzemelhetnek, és alkalmassá tehetők a tengervíz sótalanítására is.

A Roszatom már dolgozik az úszó atomerőművek második generációján, amelyet optimalizált úszó atomerőműveknek neveztek el, ezek két RITM-200M reaktorral épülnek, amelyek teljesitménye egyenként 50 MW.

Befejezték a fűtőelemek berakását a Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőművi blokk reaktoraiba
Befejezték a fűtőelemek berakását a Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőművi blokk reaktoraiba