Hu

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern megkezdte a kínai Tianwani Atomerőmű 7. és 8., valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkjának építését. Ebből az alkalomból ünnepséget tartottak 2021. május 19-én, amelyen Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök távkapcsolás keretében vett részt.

Az építési munkálatok kezdete alkalmából Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója hangsúlyozta: „A Tianwani Atomerőmű már elkészült blokkjai megbízhatóan működnek és jelentősen hozzájárulnak Kína energiabiztonságához. Azok az egységek, amelyek Oroszország részvételével épültek meg eddig több mint 270 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltek.

A Tianwani Atomerőmű 7. és 8. blokkja, valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkja egyaránt VVER-1200 típusú reaktorokkal üzemel majd. A VVER-1200 blokktípus a Roszatom 3+ generációs nyomottvizes technológiájának zászlóshajója. Jelenleg már négy VVER-1200 típusú blokk üzemel Oroszországban, illetve egy Fehéroroszországban. A Roszatom nemzetközi megrendelésállománya 35 atomerőművi blokkra szól, amelyek 12 országbana kivitelezés különböző fázisában vannak.

Oroszország és Kína közös nukleáris energetikai projektje a 2018-ban aláírt stratégiai együttműködési megállapodások részeként valósul meg. Az új erőművi blokkok Kína meglévő atomenergetikai kapacitását egészítik megbízhatóan rendelkezésre álló tiszta villamos energia biztosításával.

A kínai Jiangsu tartomány Lianyungang városa mellett működő és tovább épülő Tianwani Atomerőmű az orosz-kínai gazdasági együttműködés legnagyobb projektje. Az első kettő, VVER-1000 típusú reaktorral felszerelt atomerőművet orosz szakemberek építették és 2007-ben kezdték meg ma kereskedelmi üzemet. A Roszatom és a Kínai Nukleáris Ipari Vállalat 2010-ben írta alá a tianwani atomerőművi projekt következő szakaszára, a 3. és a 4. blokk építésére vonatkozó szerződést, amelyeket 2018-ban sikeresen kereskedelmi üzembe helyeztek.

2019 márciusában Pekingben a Tianwani Atomerőmű 7. és 8. egységeire, az egyenként
1200 MW-os teljesítményű blokkok építésére vonatkozó államközi szerződést írtak alá. A projekt keretében 3+ generációs VVER-1200 reaktorokkal készülő blokkok épülnek. A szerződéssel összhangban az orosz fél tervezi a reaktorszigetet és szállítja a főberendezéseket, továbbá nukleáris üzemanyaggal látja el a két blokkot. A tervek szerint 2026-2027-ben állítják üzembe az új blokkokat.

A Liaoning tartományban lévő Huludaoban található Hszidapu Atomerőmű új blokkjai is az orosz-kínai atomerőművi együttműködés részeként valósulnak meg. A felek 2019-ben írtak alá szerződést, ennek részeként a 3. és a 4. blokkot VVER-1200 típusú reaktorral szerelik, valamint az orosz fél ugyancsak vállalja a nukleáris üzemanyag-szállítást. A szerződések szerint itt is az orosz fél tervezi a reaktorszigetet gyártja és szállítja a főberendezéseket.

Az innovatív VVER-1200 típusú reaktorral felszerelt 3+ generációs blokktípus számos előnnyel rendelkezik a korábbi reaktorgenerációkkal összehasonlítva. A VVER-1000 típusnál 20 százalékkal nagyobb a teljesítménye, a kiszolgáló személyzet létszáma 30-40 százalékkal kisebb, a blokk garantált üzemideje megduplázódott, elérve a 60 évet, ami további 20 évvel meghosszabbítható. Ezt a technológiát választotta eddig Kína mellett Magyarország, Finnország, Törökország, Fehéroroszország Banglades,és más országok.


A VVER-1200 típusú reaktorral szerelt blokkok számos kiegészítő biztonságossági megoldással rendelkeznek, egyebek között passzív hőelvezető rendszer biztosítja azok megfelelő hűtését.

A Roszatom állami atomenergetikai konszern az energiatermelő szektor, az energetikai gépgyártás illetve erőműépítés vállalatait fogja össze. A vállalat célja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások fejlesztése, beleértve a szélenergiát is. A Roszatom Oroszország villamosenergia-termelését tekintve vezető szerepet tölt be (az ország teljes energiatermelésének több mint 20 százalékát biztosítják az atomerőművek. A külföldi megrendelésállományát tekintve világelső, 12 országban 35 blokkot épít, amelyek a megvalósítás különböző szakaszaiban vannak.

A Roszatom az egyetlen olyan nukleáris energetikai vállalat, amelynek tevékenysége teljes körűen lefedi teljes nukleáris üzemanyag-ciklust az uránbányászattól a nukleáris létesítmények leszereléséig, beleértve a keletkezett kiégett nukleáris üzemanyag újra hasznosítását és a hulladék kezelését is. A Roszatom tevékenységi köre kiterjed a tudományos kutatásra, az Északi hajózási útvonal működtetésére valamint a különféle nukleáris és nem nukleáris innovatív termékek fejlesztésére. Emellett környezetvédelmi projektjei is vannak a vállalatnak, és hozzátartozik a veszélyes ipari hulladék kezelésére szolgáló állami rendszer is. A Roszatom több mint 400 vállalata és kapcsolódó szervezetei több mint 260 000 munkavállalót foglalkoztatnak.