Hu

A Bécsben működő nemzetközi szervezeteknél 42 ország részéről akkreditált állandó képviselők alkották azt a népes delegációt, amely ezen a héten felkereste Szentpétervárt, hogy a fejlett orosz atomenergetikai technológiával ismerkedjen.

A nagykövetek meglátogatták a Balti Üzem – Hajóépítés társaságot, ahol megtekintették a Lomonoszov akadémikusról elnevezett (Pevek kikötőjének és Csukcsföld vállalatainak energiaellátására hivatott) úszó atomerőművet, valamint az épülő, új generációs atommeghajtású jégtörőt. Ugyancsak felkeresték a Leningrádi területen lévő Szosznovij Borban már működő Leningrádi Atomerőművet, valamint a második ütemben még épülő Leningrád-2 atomerőművet, ahol a Roszatom a világ második 3+ generációs, VVER-1200-as reaktorblokkjának a beindítását készíti elő. Ez a reaktorblokk mindenben megfelel, a „Fukusima utáni” biztonsági követelményeknek.

A rendezvényt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezető tagjaként számon tartott, a szervezet kormányzótanácsában is hellyel rendelkező Oroszország meghívására szervezték. 2013 óta sorrendben ez volt az ötödik ilyen, az Orosz Föderáció NAÜ-képviseletének közvetítésével tető alá hozott látogatás – rekord számú résztvevővel. A küldöttségben Ausztria, Brazília, Magyarország, Jordánia, Kína, Panama, Peru, Szingapúr, Szudán, Thaiföld, Svájc, a Dél-afrikai Köztársaság és más országok diplomatái, atomszakértői kaptak helyet.

„A látogatás napirendjének legfontosabb kérdése az atomenergetika és a környezetvédelem kapcsolata. Az erőmű a Leningrádi terület egyik legtisztább vidékén található, és szemléletesen bizonyítja, hogy az atomenergetika «zöld». Az atomerőműben a vendégeink mélyreható választ kaptak minden, a biztonságot érintő kérdésre, és megértették, hogy az orosz erőművek alighanem a legbiztonságosabbak a világon” – mondta Vlagyimir Voronkov, Oroszország állandó képviselője a bécsi székhelyű nemzetközi szervezeteknél.

„Szeretném megköszönni a Roszatomnak ezt az utazást és a kitűnő tapasztalatokat, amelyeket a Leningrádi Atomerőműben tett látogatáson szereztünk. Láttuk, hogy működik az atomerőmű és megtudtuk, milyen befektetések érkeznek ebbe az ágazatba. Arra alapozva, amit láttunk, azt mondhatom, hogy az atomerőmű magas biztonsági szintet képvisel, és ez nagyon fontos. Szeretnék megemlíteni még egy dolgot: a lakosság, a társadalom, az érdekelt felek tájékoztatásáért tett erőfeszítéseket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Roszatom olyan stratégiát választott, amelynek célja, hogy a tevékenysége érthető legyen a helyi lakosság, minden, az atomerőmű környezetében élő számára” – mondta Paulina Maria Franceschi Navarro, a bécsi nemzetközi szervezeteknél dolgozó panamai nagykövet.

„Ez a harmadik utazásom az ötből, amelyet a Roszatom a bécsi nagyköveteknek szervezett. El kell mondanom, hogy minden ilyen látogatáson nagy hatással vannak ránk az ott bemutatott új technológiák és fejlesztések. Ezúttal a biztonsági kérdések adták a műszaki kirándulás legfontosabb témáit, és most az ott kapott információnak köszönhetően meggyőződhettünk arról, hogy nemcsak önmagukban a nukleáris technológiák, hanem kifejezetten a Roszatom által kínált technológiák is biztonságosak. Mind jobban meggyőződünk az atomtechnológiák értékéről, és ez lehetővé teszi, hogy számok, a reaktorblokkok műszaki jellemzőiről, a biztonsági szintről itt kapott információ birtokában végezzünk tájékoztató munkát a lakosságunk körében. Nemcsak arról tudunk információt adni az embereknek, hogy milyen vonzó az atomenergetika, hanem arról is beszélhetünk, hogy az ilyen technológiák alkalmazása hasznos lehet a környezet számára” – hangoztatta Husszam al-Husszeini a bécsi nemzetközi szervezeteknél Jordániát képviselő nagykövet.     

Source: Communications Department of ROSATOM