Hu
Az orosz Szevmorputy atommeghajtású teherhajó számára az üzemeltető Atomflot vállalat kidolgozta a Szentpétervár és a távol-keleti orosz kikötők közötti optimális part menti hajózási útvonalat a 2023 nyári-őszi hajózási szezonra. A tervek szerint az első utat június harmadik hetében, a másodikat pedig szeptember harmadik hetében teszi meg a Szevmorputy.

„Jelenleg Szentpéterváron, Murmanszkban, Vosztocsnij, illetve Vlagyivosztok és Petropavloszk-Kamcsatkszkij kikötőiben folyik a lehetséges szállítmányok összeállítása – közölte Leonyid Irlica, az Atomflot megbízott vezérigazgatója. A tervek szerint a hajó Oroszország európai részéből indul Vosztocsnij és Vlagyivosztok kikötője felé, majd Petropavloszk-Kamcsatszkijban is kiköt ahol túlméretes rakományokat illetve magánszemélyektől is vesz fel fuvaroznivalót. – Annak érdekében, hogy gazdaságilag kifizetődő legyen az út, fontos, hogy a hajó a visszaúton se legyen üres. Az utak az északi-tengeri hajózási útvonal fejlesztése nevű szövetségi projekt, illetve a kikötői infrastruktúra-korszerűsítési és bővítési terv részeként valósulnak meg – közölte Irlica.

A Roszatom leányvállalata, az Atomflotot az 2022-ben nyert megbízatás alapján az Oroszországi Föderáció európai része és a távol-keleti régiók között üzemelteti a part menti járatokat. Ennek keretében 2022-ben két oda-vissza utat tett meg a Szevmorputy. A sarkvidéki térség integrált fejlesztése Oroszország stratégiai jelentőségű prioritásai közé tartozik. Az északi-tengeri hajózási útvonal teherforgalmának növelése ezért is kiemelt feladat. E logisztikai folyosó fejlesztését a rendszeres teherszállítás kialakítása, az új atommeghajtású jégtörők építése és a parti infrastruktúra korszerűsítése biztosítja. A Roszatom vállalatai ebben aktív részt vállalnak.

A Szevmorputy atommeghajtású teherhajó 2022-ben a part menti járatok keretében halat is szállított. Az északi-tengeri útvonalon továbbított konténeres rakományok – ideértve a fagyasztott hallal megrakott hűtőkonténereket - tarifáját úgy állapították meg, hogy az Orosz Föderáció európai része és a Távol-keleti Szövetségi Körzet közötti konténeres vasúti szállítás költségét vették alapul. A bekerülési költséget 20 illetve 40 láb hosszúságú konténerek szállítására vonatkozóan határozták meg anélkül, hogy figyelembe vették volna a szállításban érintett kikötőkben a be- és kirakodás költségét.

A szállítmányozó cégek máris élénk érdeklődést mutatnak a rendszeres part menti járatok iránt. A Dalreftrans vállalat a Szevmorputy fedéleztén az Antyej cég fagyasztott rákjait szállította Murmanszkból Petropavlovszk-Kamcsatszkijba. Visszaúton pedig a Norebo cég haltermékeivel rakták meg a konténereket. Ebből is látszik, hogy az északi-tengeri hajózási útvonal part menti teherszállításainak fejlesztésében fontos szerepet játszik az orosz Távol-Keleten kifogott halnak az Orosz Föderáció központi térségeibe szállítása Murmanszak és Szentpétervár kikötőin keresztül.