Hu
A paksi Atomenergetikai Múzeumban állítják ki azokat a képeket, amelyek magyar és orosz gyerekek közös fotós táborában készültek az elmúlt napokban. A fiatalok Vincze Bálinttól és több kollégájától tanulhattak.
Oroszországi gyerekek számára szervezett tábort Vincze Bálint természetfotós a Paksi Atomerőmű és a Roszenergoatom támogatásával. A paksi fotós elmondta, hogy korábban az oroszországi vállalat felkérésére több orosz atomerőmű környezetét fotózta, és a közös munka során fogalmazódott meg egy mesterkurzus gondolata. Először tavaly nyáron Oroszországban ottani, pályázaton kiválasztott gyerekek számára tartottak tábort. A mostani tábort is pályázat előzte meg, és a győzteseket hívták meg Oroszországból. Hozzájuk csatlakoztak Tolna megyei fiatalok. A múlt héten kezdődött és e hét péntekéig tartó program elsődleges célja a terepi munka mellett a rendszeres elméleti foglalkozás volt. Az oktatásokat igyekeztek a legmelegebb órákban, klimatizált helyiségben tartani, hogy a hőség minél kevésbé viselje meg a táborozókat, és főként reggel vagy késő délután fotóztak. – Többen az északi sarkkörön túlról érkeztek, így számukra igazán szokatlan volt a meleg, másoknak pedig a több órányi időeltolódás okozott nehézséget, de a gyerekek nagyon jól állták a sarat – tette hozzá Vincze Bálint. A gyerekek szálláshelye Tolnán volt, de jártak például Pakson a Füzes-tavaknál, ahol az atomerőmű vendéglátását élvezték, voltak Cseresznyésben, Óbányán és Németkéren is, ahol táborvezetőjük Pipacsok és ürgék című kiállítását tekintették meg. További úti céljuk pedig a Balaton. Az elkészült képekből és a pályázatra érkezett győztes fotókból csütörtökön az Atomenergetikai Múzeumban nyílik kiállítás.
Source: Tolnai Népújság